body, a, a:hover { cursor:url(http://i45.tinypic.com/214tq9z.png), auto }

2013. május 30., csütörtök

26. Fejezet :)

~Huszonhat


~Harry

Részeg mámortól telve és édesen kielégülve feküdtem a kocsiban. Mielőtt elment megkérdeztem a nevét. 
- Melody- mondtam ki hangosan, ízlelgetve minden egyes betűjét. 
Édes, édes Melody.. Talán ha majd holnap reggel felébredek, másnaposan és nyűgösen ezt az egészet megbánom. De annak nem most van itt az ideje.- Gondolataim összeszedve tapostam a gázpedálra. 
-Sziszii
-Már megint bebasztál?- rontott le a lány mérgesen.- Legalább maradnál csendben, a gyerekek már alszanak!
-Leszarom. Ők Dorka gyerekei, akiket itt felejtett nekem.- köpködtem mérgesen a szavakat. Cinti olyan képet vágott, mint akit pofonvágtak, pedig mindketten tudtuk, hogy nem gondoltam komolyan.

-Jó reggelt szépségeim!- nyitottam be a gyerekszobába reggel nyolckor. Szombat volt, ami egyet jelentett azzal, hogy a nap csak a miénk. 
-Szia papa'- nyújtotta mosolyogva a kezét kicsi Lizám. Karjaimba kaptam először őt, majd Willt is és indulhatott a reggeli rutin....

~Dorka

Már megint elvesztettem az időérzékem, ráadásul fáztam, éhes és szomjas is voltam. A ruhám már átázott a vér és a víz nyirkos keverékétől, hajam egy nagy csomóhoz volt hasonlatos, ráadásul egyre jobban hiányzott Harry, nem beszélve a gyerekekről. Vajon mit hihetnek? Harry túl hiszékeny, ettől félek a legjobban. Cinti biztos nem hiszi el, és remélem tartja a lelket az én Fürtöskémben. Attól is féltem továbbá, hogy Hazza talál valaki mást, aki megpróbál majd helyettesíteni engem? Mi van, ha a gyerekek elfelejtenek?
Összeszedtem magam, és erre inkább nem is gondoltam. Még tartotta bennem a lelket az, hogy van egy tervem. Egy tervem, amiben Adamnek nagy szerepe van... 

~Cinti

Mivel ma Harry kivételesen itthon volt a gyerekekkel, ezért Zaynnel töltöttem az egész napot... Hát mondhatom, nem volt valami átlagos. 
-Szivem! Öltözz fel melegen, kicsit változékony az idő! - kiáltott fel nekem a földszintről. 
Kilenc óra volt, és Párizsba készültünk. Ugyan nem tudtam, hogy mi a nyüvért kellett odáig menni ahhoz, hogy azt csináljuk, amit itthon, a hálószobában, de nem ellenkeztem, végtére is jó volt egy kicsit kimozdulni. 
Az út csendben telt, Zayn vezetett, miközben én mosolyogva dúdolgattam. Imádta a hangomat, ahogyan Dorka is, pedig én nem éreztem különlegesnek. 
Első megállónk Disneyland volt, szegényt végigrángattam az egész parkon, ami kitett majdnem egy egész napi programot... 
-Drágám, én már hulla vagyok. Mit szólnál, ha elugranánk vacsizni az Eiffel toronyhoz, aztán a szállásra?- kérdezte bociszemekkel.
-Nincs más választásom ugye?- válaszoltam mosolyogva. Csókja többet ért minden szónál, nem volt mese, indulnunk kellett. 
Az étteremhez érve Zayn bemondta a nevét, mire a pincér sokattudóan mosolyogni kezdett, és valami terasszerűségre vezetett minket. Amint megláttam az asztalt a lélegzetem is elállt. Igazi filmbeli jelenet volt, az asztal telipakolva gyertyákkal, kissé távolabb pedig két hegedűt szorongató ember somolygott ránk kedvesen. Amint felocsúdtam a kilátás szépsége is eljutott tudatomig. 
-Tetszik?- lépett elém Zayn szégyenlősen, mire én heves bólogatásba kezdtem. Az asztalhoz érve kihúzta nekem az egyik széket, majd ő is leült velem szemben. 
A vacsorára csak foltokban emlékszem. Rendeltünk, ettünk valamit, talán beszélgettünk is. 
De ami örökké belevésődött a tudatomba az az elkövetkezendő néhány perc volt. 
Zayn hirtelen fogta magát, és letérdelt elém, mire én egy értetlenkedő tekintettel jutalmaztam. 
-Rokob Cintia. Tudom, hogy az időpont nem a legjobb.... De jóban, rosszban, egészségben betegségben, amíg a halál el nem választ.. Hozzám jönnél feleségül?
Egyszerre sírtam és nevettem, miközben szünet nélkül hajtogattam, hogy igen. Falhúzta ujjamra a gyűrűt, majd nevetve a karjaiba kapott, és hosszú csókkal illetett.

4-5 komi és kövi!♥

2013. május 5., vasárnap

25. Fejezet :)

~Huszonöt


A néma fohász segíteni látszott, ugyanis az ajtó minden akadály nélkül kinyílt. Körül sem néztem, csupán elindultam, amilyen nesztelenül csak tudtam. A házban félhomály uralkodott, majd mikor megtaláltam a bejárati ajtót halk nevetés hangzódott.
-Édeseem. Komolyan azt hited, hogy ez ilyen egyszerű lesz?- hallottam a nő hangját. 
Kétségbeesetten próbáltam lenyomni a kilincset, ám az nem engedett. Kulcszörgés hallatszódott mögülem, majd a zaj egyre hangosabb lett, ahogy ő közeledett.
- Ezt keresed?- kérdezte megvetéssel és undorral a hangjában. Talán ha nekiugranék...-kezdtem el gondolkozni, ám mintha olvasott volna a fejemben újra felnevetett.
- Ha ezt akarod, csak ide kell jönnöd. De ha idejössz sajnos használnom kell ezt- lengette meg maga előtt a fegyvert.
Csak szótlanul álltam és néztem rá. Szemöldökét felvonva kezdett el terelni a pince felé. 
-Adam! Mekkora egy szerencsétlen nyomorék vagy, még ezt sem lehet rádbízni?- vonta kérdőre ordítva, majd elém állva behajított 'szobámba' és Adamat kirángatta onnan..

~Harry

-Édesem azt nem úgy kell!- hallottam Cinti hangját a földszintről. Szinte teljesen átvette a gyerekek nevelését, ami tudom, hogy nem helyes, de nekem egyszerűen nincs hozzá energiám. Csak rosszabb lenne nekik, ha látnák, milyen vagyok valójában.
- Hé Sziszi leléptem, majd jövök!- kiáltottam neki az ajtó felé menet, mire egy csúnya pillantás volt a válasza /hozzáteszem jogosan../
- Apuu és tőlem el sem köszönsz?- visította Liza, mialatt a karjaimba rohant. 
- Én iis!- jött utána természetesen Will is, amiből egy hatalmas, családi ölelkezés lett. Édes Istenem, bár Dorka is velünk lehetett volna..

Úgy a harmadik felesemnél tarthattam, mikor egy szépen manikűrözött női kéz érintette meg alkaromat.
- Szia édes... Szabad vagy? 
-Én...-egy pillanatra megakadtam, majd az alkohol hatására folytattam- igen, teljesen szabad vagyok.-kacsintottam csábosan, majd egy hirtelen mozdulattal ölembe rántottam.
Halk vihogással nyugtázta, miközben rám emelte tekintetét. 
- Mit iszunk édes?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Rád bízom magam. 
Pár pillanat múlva le is szólított egy pincért, aki kiszolgált minket. Nem tudom, hogy mit rendelt, de ütős volt, és hamar lecsúszott.. Ahogy a második, a harmadik, majd a negyedik alkalommal is. A végére már teljesen részeg voltam és gátlások nélkül kezdtem nyakát harapdálni. Addig addig mocorgott ölelben ülve, míg nem sikerült teljesen felizgatnia.
- Hát ezt akartad cica? Akkor most gyere!-ragadtam meg a kezét, majd sötétített autóm felé kezdtem húzni..

Remélem tetszett, és bocsi a késésért! :$ 4 komi és kövi! :))
xx Dorka