17. Fejezet. :)

~Tizenhét

Tadadadammdadamm :D Kicsit rövid lett, de azthiszem, ide ennyi tartozik. Aztán tessék örülni amíg happy van! :D

Kellett pár perc, hogy lenyugodjunk. Lux, Will és Lizus odagyűltek a lábunk elé, nézték mit csinálunk. Mélyen magamba szippantottam illatát. 

- Héé Kicsilány... Végre megtaláltalak!- húzta magához a fejem, és hosszasan megcsókolt. Finoman ízlelgette ajkaim, talán félt, hogy csak illúzió vagyok, aki bármelyik pillanatban eltűnhet. 

Hirtelen Will kezdte rángatni a pólóm.

- Héé mami, ez a bácsi akkoj most a papa?

- Igen Drágám- öleltem magamhoz sírva, mire Harry karjaiba kapta Lizát, és megpördítette a levegőben. 

-Te pedig az én gyönyörű kislányom- rázta hitetlenkedve a fejét, és egy puszit nyomott szőke fürtjeibe.

- Te pedig a keresztapuu- toporzékolt Lux is, mielőtt őt is egy hatalmas, családi ölelésbe zártuk volna.

Tudtam, hogy sok megbeszélnivalónk van még, de egyelőre nem érdekelt semmi, csupán az, hogy a karjaiban lehetek. 

Miután hazavittük Luxot mi is arra vettük az irányt. Úgy gondoltam, hogy a gyerekeket lepasszolom Bellnek, így nekünk lesz időnk beszélgetni. Mikor barátnőm meglátta Hazzát egyszerűen nem talált szavakat, vette az adást, és gyorsan megfogta a kicsik kezét, elvitte őket valamerre sétálni. 
-Azt hiszem magyarázattal tartozom...- kezdtem kínosan érezni magam.
- Igen- nézett rám talán egy kissé haragosan.
- Én annyira sajnálom, de úgy éreztem, így lesz nekünk a legjobb. Óvni akartalak téged, a gyerekeimet és magamat. Én mindenkinek csak a legjobbat akartam. Reménykedtem benne, hogy olyan életed lesz, mint amilyet megérdemelsz. Amit nem azzal kell töltened, hogy 20 évesen 3 éhes szájat kell eltartanod, amiben a legnagyobb problémád az lesz, hogy miért nincs kivasalva az inged, és nem az, hogy megtanulj pelenkázni.- mondandóm végére megint elkezdtek folyni a már fogyóban lévő könnyeim. Harry a körülményekhez képest ridegen, mérgesen nézett rám. Éreztem, hogy kicsi kell ahhoz, hogy robbanjon.
- Az Isten szerelmére! Tudod min mentem keresztül miattad? Tudod milyen pletykákat kaptam???! Mindenki azt hangoztatta, hogy csak addig voltam neked érdekes, amíg bele nem kóstoltál a hírnévbe és a pénzbe. És tudod mi volt a legrosszabb? Fogalmam sem volt róla, hogy mit higgyek!
- Én annyira sajnálom. De nem tudtam hogy kezelhetném a helyzetet. Nem akartam a nyakadba borítani egy életet, amit talán nem is szeretnél magadnak.- mostmár zokogtam. Dühösen megrázta a fejét, majd látva, hogy sírásom továbbra sem akar csillapodni karjaiba vont és hajamat kezdte csavargatni.
- Tudod... Azóta egy lánnyal sem voltam együtt. Azért nem, mert nem tudtalak elfelejteni. Én tudom, hogy benned megtaláltam az igazit és úgy érzem, hogy csupán egyetlen dologgal tudnálak magam mellé láncolni.- féloldalasan rámmosolygott, majd térdre ereszkedett előttem.
- Elek Dorottya Luca- ejtette ki édes akcentussal teljes nevem.- Nem mondom, hogy kérdezem, inkább kijelentem. Hozzám jössz feleségül.?
Abban a pillanatban talán jobban megdöbbentem, mint lassan három évvel ezelőtt a nőgyógyásznál. Tudtam, hogy nehéz napok fognak még ránk várni, tudtam, hogy rengeteg csúnya szó, fájdalom, és küzdés van előttünk, de nem éreztem mást, csak boldogságot. Boldogságot, amibe egyúttal belesűrítettem az évek fájdalmait, magam mögött hagyva a keserű szájízt, a sok elhullajtott könnyet, az átforgolódott, alvásmentes éjszakákat, azt hogy mindennel egyedül kellett megküzdenem, hogy szinte csak magamra számíthattam, és újra magam mögött kellet hagyjak mindenkit. A karjaiba vetettem magam, és magyarul közöltem vele:
- Igen. Igen Harold Edward Styles hozzád megyek feleségül- átváltottam angolra- és ha kell ezt a világ bármely nyelvén elmondom neked. 
Még mindig a karjaiban tartott miközben felállt, kinyitotta az ablakot, és az utcán várakozó riportereknek ordította:
- Igen, ő az én feleségem lesz! És ha kell, ezt elmondja a világ bármely nyelvén!- majd mindig önfeledtem mosolyogva a hálószobám felé vette az irányt, ledobott az ágyamra, és bezárta az ajtót. Micsoda szerencse, hogy kitalálta hova kell menni...

~Cinti

Éppen otthon ültem a TV előtt, mikor beugrott a hír. 
"Dorka és Harry nemhogy újra egymásra találtak, legmegbízhatóbb forrásaink szerint a göndör szívtipró El is jegyezte élete szerelmét. Mennyi újdonságot tartogathat még nekünk az ő kapcsolatuk? A következő pedig talán Cinti és Zayn lesz? Reméljük hamarosan minden kiderül."
Felvisítottam örömömben, és Zaynhez táncoltam
- Láttad bébi? Láttad? Harryék újra együtt vannak!- ő csak mosolyogva magához húzott és hosszú csókkal díjazta örömömet.

16. Fejezet :)

Jó nagy ugrás tudom, de mivel még sehol sem tartunk... nos lépni kell. :D Ne aggódjatok, ennyivel nem lesz vége semminek, lesznek még itt események ;)

~Tizenhat

2 év múlva

~Harry

Ma én mentem Luxért a bölcsibe. Az én kicsi keresztlányom, az utóbbi időkben egyedül ő tud megmosolyogtatni. Próbálom összeszedni magam, a banda karrierje csúcsán, én meg hazaérve magamba zuhanok, és csak ürességet érzek. Az épületbe lépve rohangáló kisgyerekek vettek körül. Hirtelen egy sivító kis hangocskát vettem észre, miközben nekiütközött a lábamnak. 
- Will Stájlsz! Ha ezt nem fejeszed be moszt azonnal megmondajak anyunak!
- Jajj Jiza! Ájulkodós Júdás vagy!
Mellbe vágott a felismerés, és a még mindig a lábam előtt álldogáló kislányt gyengéden magam felé fordítottam. Riadt szemekkel pillantott rám, mintha felismerés csillant volna a szemében.
- Én tudom ám te ki vagy! Te vagy a Hejji!- sokkolva néztem, majd leguggoltam hozzá. 
- Hé pöttöm. Meg tudod nekem mondani anyu nevét?- kérdeztem kedvesen.
- Dojka! Az én mamám a vijágon a legszebb!- meglátva, hogy mi beszélgetünk Will is odatipegett hozzánk. Ő is rögtön felismert. Tehát... Ha ez az, amire gondolok... Te jó ég, ők az én gyerekeim?
- Vártok nekem egy pillanatot?- kértem őket, mintha csak egy titkon osztoznánk, kacsintva indultam el. Megkocogtattam az egyik dadus vállát, majd jeleztem, hogy szeretnék beszélni vele. 
-Igen?- kérdezte sürgetőn. Már többször is voltam itt Luxiért, de Őket még soha nem láttam. 
- Megkérdezhetem, hogy ez a két kisgyerek mikor lett beíratva?- kérdeztem a lehető legsármosabb pillantásommal.
- Oh, igen, azt hiszem pont egy hete. Az édesanyjuk nagyon fiatal, de csak úgy árad belőle a szeretet- mosolygott rám elgondolkozva, majd bocsánatot kérve odébbállt, hogy bekösse az egyik kisgyerek cipőjét. Lassan Lux is észrevett, és odajött hozzám.
-Harry bácsi, mikor megyünk?- vetette rám leg angyalibb bociszemeit. Ebből a kislányból még hatalmas pasizós lesz, az egyszer biztos. 
- Jajj kicsim, nem tudom, menj vissza egy kicsit játszani rendben?- legyintettem meg pihekönnyűen a fenekét, mire ő már visítva rohant is vissza a barátaihoz. 

~Dorka

Nagyon nehéz volt ez az elmúlt két év. A gyerekek viszont angyalok. Nagyon hamar, és szépen, összefüggően tanultak meg beszélni. Az én kicsikéim. Cristiannal pedig nagyon jó barátságot kötöttünk. Ugyan egyetlen egyszer bepróbálkozott, de hamar rájött, hogy az én szívem egyáltalán nem szabad. Ahogy a házban nem lehet sztárhíreket sem nézni. Túl fájdalmas, ahogy az én szerelmemet, a gyerekeim apját fűvel-fával összehozzák. Azt viszont elengedhetetlennek tartottam, hogy Liza és Will tisztában legyenek vele, hogy kik is ők, és ki az apjuk. Akármennyire is fájt, képeket mutattam neki, rengeteget meséltem, és ahogy múlt az idő egyre több hasonlóságot kezdtem el felfedezni közöttük. Zayn pedig hatalmas és egyetlen szerencséjére úgy tartotta a száját, mint aki az államkincstár széfjének kódját védi. Más esetben azthiszem Cinti véget vetett volna a kapcsolatuknak. Sokáig bűntudata volt, de én túltettem magam rajta. Aminek meg kell történnie az meg is történik. Lassan összeszedtem, és az ajtó felé vettem az utat. Aznap én mentem a gyerekekért, Bell valami meghallgatáson volt, ezért a délutáni műszakom is el kellett cserélnem. Az úton rádió helyett inkább CD-t hallgattam. Tudom, hogy azon semmi nem megy, amit nem akarok hallani. Fáj, de még mindig azon a véleményen vagyok, hogy ezzel tettem neki a legjobbat. 

A bölcsibe lépve szemeim rögtön az én kicsikéimet kezdték kutatni. Ám a látvány, ami akkor fogadott... Hát soha nem fogom elfelejteni. A gyerekeim a sarokban csücsültek, s óriási szemekkel bámultak egy férfira, aki mosolyogva guggolt mellettük. Majd hirtelen megfordult, és észrevett engem.

~Harry

Éppen azt meséltem a kicsiknek, hogy hogyan ismerkedtem össze az édesanyjukkal, mikor belépett ő. Alig lehetett ráismerni. Lefogyott, a haját vörösre festette, és sokkal felnőttebbnek látszott. De akkor is az ÉN Dorkám volt. Felpattantam, lassan indultam meg felé. Nem voltam biztos a reakciójában, de nem is érdekelt. Az utolsó lépéseket már rohanva tettem meg, s zokogva zártam karjaimba. 

15. Fejezet. :)

Ezt csak azért kapjátok meg, mert jó kedvemben vagyok, pedig nem lett meg a 4 komi :P Najó igazából azért kaptok, mert már 8 feliratkozóm van, és ami még hihetetlenebb 9 664 látogató... Hát waoo... :D 3-4 komi és jön a kövi ;) Szerintem Zayn nagyon édes azon a képen :3♥ Na jó olvasást! :))

~Tizenöt

Szeretek esőben sírni. Olyankor nem veszik észre az emberek. ♥

A kávézóból kiérve megmentőmre pillantottam

- Christian vagyok- mutatkozott be mosolyogva.

- Dorka- próbáltam rá visszamosolyogni, de még mindig mindig meg voltam ijedve. 

- Hé csajszi ne félj, nem bántalak- húzott magához egy megnyugtató ölelésre, mire belőlem kiszakadt a zokogás. Pár perce meg akart erőszakolni a főnököm most meg egy vadidegen karjaiban zokogok? Istenem ha ezt Harry látná. Ennek gondolatára még jobban rázkódtam. Hát igen, úgy tűnik én már csak bőgve tudok ismerkedni. 

- Naa, cshh.

- És most mi lesz az állásommal?- kérdeztem dadogva.

- Megoldjuk kislány- veregette a hátam, majd eltolt magától, hogy rámnézhessen.-Gyere elmegyünk enni valamit.
Egy fekete kocsihoz vezetett, mire én vonakodva toporogtam az ajtó előtt.
- Én... öhmm.... Nem mehetnénk inkább gyalog?- pillantottam rá félve. 
- Ó.. óó... Dehogynem, gyere- karolt belém, amit hálásan elfogadtam, különben összerogytam volna. 

Az étteremhez érve udvariasan kihúzta nekem a széket, majd leült velem szembe. Kinéztem az ablakon. Esett az eső. Egy pincér jött oda hozzánk és felvette a rendelésünket.
- Mesélj valamit magadról- mondta bíztazóan.
- Van két gyerekem- néztem az arcába, látni akartam a reakcióját. Megdöbbenést láttam a szemébe, és beletörődést.
- És mennyi idősek?- kérdezte érdeklődve.
- 2 hónaposak
- És te?
- 19- húztam szomorkás mosolyra a számat. Hát igen.... Nem éppen így terveztem az életem, de ha egyszer így alakult... nincs mit tenni, élnem kell-
- És ki az apjuk?- tette fel a kérdést, amire már az elejétől fogva számítottam.
- Az nem tartozik senkire, csak rám- tekintettem rá bocsánatkérően, majd megrántottam a vállam.

-Hé Bell megjöttem!- kiáltottam be, miközben a fogasra akasztottam kabátomat.
-Szia édes!- hajolt hozzám egy puszira, mielőtt kivettem volna a kezéből Lizát.
- Bébii- gyütyögtem neki. Szoktam velük magyarul beszélgetni is. Ki tudja mit hoz a jövő, egyszer talán még jól jöhet majd. 
Hirtelen megcsörrent a telefonom. A képernyőre nézve Cinti nevét pillantottam meg.
- Szia hugi- a hangja valahogy furcsán csengett.
- Szia Cinti.... mi a baj?- kérdeztem aggódva.
- Bébi.... beszélnünk kell. Most. Fontos! 10 perc múlva ott....- be sem fejezte a mondatot, de már le is csapta. Megijedtem, hiszen el sem tudtam képzelni mi lehet.

~Cinti

Zayn tudja. Nem hiszem el, hogy feledkezhettem meg arról, hogy kitöröljem az üzeneteinket. De... Jajj most már nincs mit tenni, be kell neki vallanom. Barátomat magam mögé toltam, és összeszedtem magam, már amennyire ilyen helyzetben lehet, majd becsöngettem.
- Szia- ölelt meg Lizával a kezében.
-Szia.... Történt egy kis baki... Figyelj neharizz, de..
- Te ezt kis bakinak neveznéd szivem?- lépett elő mögülem Zayn.
- Mivan? Jesszus.......- nézett Dorka tágra nyitott szemekkel.
- Nézd picii... tudom, hogy nehéz, de... Jesszus, add inkább oda nekem Lizát!- mondtam, mielőtt lehuppant volna a földre. 
Zayn meghökkenve nézte a gyereket. Azt hiszem, még egyet sem sikerült feldolgoznia, nemhogy a másodikat, aki most állt neki sírni.
- Will cshhcs- vettem őt a másik kezembe és kezdtem el rázogatni megnyugtatóan.
- Oh édes Istenem...- lépett oda hozzám Zayn, és hátulról átölelt. Miután kicsodálta magát a két szépségben hugicám mellé telepedtünk. 
- Mondd, hogy csak te tudod.- pillantott kétségbeesetten Zayn felé.
- Igen.. komolyan csak ennyire bízol meg bennem?- kérdezte sértődötten. 
- Nem csak tudod... Én nem akartam tönkretenni Hazza karrierjét. És ez megtette volna. Csak kérlek ne szólj neki. Olyan szomorú, de egy idő után talán én is tovább tudok majd lépni ezen- tört ki belőle a zokogás. Kivette Willt a kezemből, és őt kezdte ölelgetni. A kisfiú, mitha csak értené aprócska kezeivel hozzáért édesanyja arcához, és ujjacskái elmorzsoltak pár könnycseppet. 

~Harry

Szeretni ne tanulj túl korán, de ha szeretsz, szeress igazán, mert az élet olyan mostoha, hogy szeretni megtanít, de feledni soha.

Egész nap ez az egy idézet járt a fejemben. Gondolkoztam rajta, hogy milyen lenne továbblépni. De mikor tegnap elmentünk bulizni, és próbáltam más lányok felé közelíteni csak ürességet éreztem. Semmit. Semmi olyat, amilyet akkor kéne, amikor egy szép, élettel teli lány hozzám dörgöli magát tánc közben. Az interjúkon és a rajongók előtt erősnek és vidámnak mutatom magam, de belül egy összeomlott és darabokra tiport váza vagyok. Legalább azt mondta volna meg miért ment el. Hagyott volna levelet, magyarázta volna meg az egészet. Akkor talán könnyebb lett volna elengedni.