body, a, a:hover { cursor:url(http://i45.tinypic.com/214tq9z.png), auto }

2013. április 30., kedd

Múlt, jelen, jövő :)

Múlt, jelen, jövő     

 Sziasztok! :D Nem új fejezet, azaz mégis. ;) Elkezdtem egy új fictiont, kicsit darkos beütésű, mondjuk nem, de nem baj. Olvassatok bele, fent van az első fejezet. :Dhttp://nemolyanegyszeru.blogspot.hu/








 

 


2013. április 26., péntek

24. Fejezet :)

Sziasztok! Bocsi, hogy így formázatlanul hozom, de tabletről írtam! és ez eddig így is lesz, amíg a lában nem lesz olyan állapotban, hogy tudjak vele ülni. :) Jó olvasást, sok komit!;)

~Huszonnégy

 

 

 

~Cinti

Hazza ezalatt a pár nap alatt rettenetesen elhagyta magát, pedig nem szabadott volna. A gyerekeknek nagy szükségük lett volna rá. Nem volt elég azt felfogniuk, hogy mami, aki eddigi életük minden percében velül volt többé talán nem lesz, azt is el kellett tűrniük, hogy apu minden este elmegy otthonról, és ki tudja mikor esik haza. A gyereknevelés jóformán rám és Bellre maradt.
Miközben ezeken gondolkoztam is éppen a bölcsibe tartottam. Ez volt az utolsó évük, aztán jött az ovi. Hihetetlen milyen gyorsan szaladt az idő. Az ajtón belépve Lizi repült karjaimba.
-Sziszii!- már ők is kezdték átvenni Fürtöskétől kapott idióta becenevemet. Mindig morogtam miatta, de valójában tetszett. Akármilyem fura is volt, olyan én voltam.
-Szia Prücsök!- kaptam fel mosolyogva, majd megvártuk, hogy Will is megérkezzen, elbúcsuztunk és indultunk haza.

~Louis

Igazság szerint kifejezetten haragudtam Dorkára. Egyszer már végig néztem, hogy tönkretette a legjobb barátom. Annak még az oka is megvolt, még ha rosszul is kezelte. De most, hogy így, ilyen csúnyán hagyta el Hazzát? Értelmetlen az egész. Hiszen imádta a gyerekeket, ahogyam Harryt is. Pillantásukból sütött a szerelem, hát ha még egymáshoz is értek.. Csak úgy szikrázott köztük a levegő. Azt hittem, hogy ők talán tényleg életük végéig, jóban rosszban együtt lesznek....

~Dorka

Sikeres lábtörési kísérletem után a padlóra rogytam és vártam. Teljesen elvesztettem időérzékem, nem tudtam, hogy órák, vagy csak percek teltek-e el. Annyit tudtam, hogy gyengén sütött a nap, hacsak a plafononkon lévő hajszálnyi repedésekből beáramló fény nem egy lámpából származott. Hirtelen meghallotam az ajtó túloldaláról jövő sokat mondó kulcszörgést.
-Szia cicaviráág- lépett be Adam. Azaz inkáb tántorgott. Beszédén és mozgásán is érződött, hohy van benne alkohol. Hirtelen fejbecsapott a gondolat, hogy itt a tökéletes idő a szökésre. Tudjátok, mint amikor egy belső hangocska megsúgja, hogy fejet vagy az írást válaszd. És egy ilyen apró döntés megváltoztathatja egész életed.
-Szia Adam!- köszöntem vissza legjobb színészi tehetségemet előhúzva őszinteségemet meghazudtoló kedvességgel.
Látva, és hallva jó kedvemet közelebb lépkedett egészen addig, míg szánkat csupán pár centi választotta el. Aztán már csak annyit éreztem, hogy ajka enyémen van és nyelve bejutásért esedezik, amit undorodva adtam meg neki. Olcsó pia és cigi szaga volt. Mikor keze ruhám zipzárja felé kezdett matatni bevetettem egy nő legsúlyosabb fegyverét. Frissem felrakott műkörmöm és tűsarkú esküvői cipőm középsőjébe állítottam. Durván ellökött magától, hogy sajgó nemiszervét markolászhassa. Én kihasználva a lehetőséget az ajtó felé rohantam. Elé érve néma fohászt mormoltam és lenyomtam a kilincset...

2013. április 21., vasárnap

23. Fejezet :)

~Huszonhárom



~Dorka

Sötét volt. Valami csöpögött és hallottam egy egér cincogását. Talán valahonnan a sarokból jöhetett. Az első pár percben nem tudtam hol vagyok, majd elkönyveltem magamban, hogy a csöpögés a fejemből jövő vér és egy pincében vagyok. Szuper. Az esküvőm napján egy kibaszott pincében vagyok a kibaszott menyasszonyi ruhámban miközben a férjem és e gyerekeim azt hiszik otthagytam őket. Komolyan ennél rosszabb jöhet még?- gondoltam magamon röhögve, mire megerősítésként, hogy igen, jöhet még rosszabb a drágalátós patkányom nekiállt elfogyasztani a ruhám. 
Úgy egy órája ücsöröghettem ott egyre hergelve magam mikor betoppant az egyik kedves vendéglátóm.
- Öhmm szia Dorka- mosolygott rám kedvesen (?!)
Én egy még kedvesebb miafasztakarsz pillantással díjaztam alakítását, majd patkányhaver felé fordulva kezdtem csavargatni a vizet a ruhámból. Ja, hogy azt kérdezed hogyan lett vizes? Én is..
-Szóval nem vagy beszédes kedvedben- vigyorgott zavartan miközben beletúrt a hajába. - Egyébként Adam vagyok... Ha érdekel.
- Nem érdekel- pillantottam fel rá bájosan. 
- Tudd kivel beszélsz. Gondolom szeretnél ma még enni is- váltott át haragosra a hangneme.
- Tudod mit? Úgyis van rajtam pár fölös kiló- kacsintottam pimaszul. Válaszát meg sem várva pattantam fel, mire ő rögtön az ajtóhoz ugrott és talán sajnálkozó pillantást (?) vetett rám. 
- Én nem tenném a helyedben. Tudod, szerintem egy nagyon szép lány vagy. Kár lenne elpazarolni azt a szép kis pofikádat- szólt vissza még utoljára az ajtó bezárása közben. Végső elkeseredésemben a falba rúgtam, aminek a hangja szerintem még a szomszédba is áthallatszott. Aucs....

~Harry 

Egyszerűen fantasztikus érzés volt. Megint itthagyott, de ezúttal a gyerekeket sem vitte el. Hálistennek... Fölülmúlhatatlan volt amikor a levél elolvasása után be kellett jelentenem a kedves násznépnek, hogy itt bizony nem lesz esküvő, majd a gyerekeket összeszedve dühödten bevágtam magam Niall kocsijába és hazáig meg sem álltam. Az új, közös házunkig. El sem tudtam képzelni, hogy hogyan adjam be a gyerekeknek, hogy a mami otthagyta őket. Abban a pillanatban a legjobb megoldás a sehogy volt. Halogattam ameddig csak lehetett, egyelőre megpróbáltam magamnak elmagyarázni a helyzetet... 
Úgy húsz perc múlva Cinti rontott be az ajtón és rohant hozzám. 
- Ó Hazza ugye megvagy?- kérdezte kedvesen miközben magához húzott egy hosszú, megnyugtató baráti ölelésre. 
-Szerinted?- néztem rá kedvtelenül- A menyasszonyom, aki nem mellesleg életem szerelme itt hagyott az esküvőm napján két kisgyerekkel, akiknek ráadásul szükségük van egy anyafigurára. Főleg mellettem, aki egész nap, látástól vakulásig dolgozik. Ha még nem lennének gyerekek. De akkoris hogyan írhatott ilyeneket?- mondandóm végét már zokogva fejeztem be, majd egyre szorosabban ölelgettem Sziszit. 

~Cinti

Hazza teljesen kivolt. Ugyanúgy, ahogyan én is. Ez nagyon nem jellemző Dorcira. A fenébe is, hiszen miért hagyta volna itt a két gyönyörű gyerekét, a csodálatos vőlegényét. Ráadásul úgy, hogy még nekem, a nővérének sem szólt? Az sem stimmelt, hogy a ruhái sem tűntek el, ahogy a mobilja, a pénztárcája és a laptopja sem. Gyanús volt nekem ez az egész, de nem akartam még nehezebbé tenni Fürtöske számára. Talán tényleg csak egy teljesen új életet akart kezdeni...
Pár perc múlva Lizzi vágtatott le a lépcsőn. Ők még semmit sem sejtettek, ártatlan tudatlanságban fürdőztek.
- Liza drágám csak óvatosan!- kiáltottam neki magamra erőltetve egy mosolyt, majd elé szaladtam, nehogy a végén még a nyakát törje a nagy rohanásba. Az első lépcsőfokról elrugaszkodva nyakamba ugrott, majd hevesen mesélni kezdte, hogy mi van az új szerelmével, Zsoltival. Oh, milyen egyszerű is volt gyereknek lenni. Akkor még eldönthetted, hogy kit választasz szerelmednek, a világ csak fehérből és feketéből állt. 

2013. április 14., vasárnap

22. Fejezet :)

Sziasztook! :D Szóval hoztam az új részt, és arra gondoltam, hogy a következő akkor jönne, amint megvan a 8-10 feliratkozó, vagy a 4 komi. :) Ezeket a határokat nem fogom rendszeressé tenni, csak néha meg akarom nézni, hogy mennyien vagyunk. :) Ja és csak úgy 'mellékesen' 15.000 oldalmegjelenítés. Ez azt jelenti, hogy hétfő óta 900.... nos ne tudom, hogy mit mondjak, úgyhogy inkább semmit, olvassátok izgalommal :P

~Huszonkettő

Az esküvő napja



Hát ide is elérkeztünk. Reggel kilenckor az étkezőasztalnál ültem Lizával és Willel, várva, hogy megérkezzen a limuzin. A gyerekek velem utaztak volna a templomba. VOLNA.... ha minden a terv szerint ment volna. De ez az én életem, miért is lenne benne bármi is akár csak egy picit egyszerű.

~Melody

Negyed tízre értünk a házhoz. Az első amit kiszúrtam a limuzin volt. Észrevétlenül bepattantam, majd a sofőr fejéhez szorítva a fegyvert leadtam az ábrát. Egy puhány kígyó volt, azonnal belement mindenbe amit mondtam neki. Adamet otthagyva nála indultam meg a ház felé. Erősen megkönnyítette a dolgom, hogy Liza éppen az ajtó küszöbén csücsült és egy liliomot gyilkolászott. 
-Szia édesem- mosolyogtam rá negédesen.
- Csókolom! Mit szeretne?- kérdezte csillogó szemekkel miközben feltápászkodott és nyújtózkodva nézett a szemembe. 
- Ó drágám olyan rég láttalak, hadd ölelgesselek meg egy picikét- vetettem be a mindig jól beváló trükköt, és úgy tettem, mintha már ismertük volna egymást.- Gyere bemegyünk Dorka anyuhoz rendben van?
- Rendben, mami biztos fog neked örülni!- fészkelődött míg meg nem találta számára legkényelmesebb helyet mellkasomon. 
- Édesem, mondtam, hogy egy perc és indulunk, miért nem tudtál ott szépen megvárni?- kiáltott Dorka a konyhának tűnő helységből. 
- Mami, én ott maradtam volna, de jött ez a néni, és be akart jönni hozzád!- válaszolt neki Liza rám mutatva.
- Oh, hello! Azt hiszem nem éppen a legjobb pillanatban jöttél. Egyébként ki vagy?- kérdezte meglepetten mikor meglátott. 
- Oh, én azt hiszem éppen a legjobb időpontban jöttem. Azt majd később megmondom ki vagyok, most inkább szedd össze Willt, ültesd be őket a limuzinba, és gyere szépen velem.- kacsintottam rá, majd úgy helyeztem a fegyvert, hogy épphogycsak, de érintse Liza hátát. A lány száját egy néma ó hagyta el, majd Willt magához rántva jött utánam. Beültettük a gyerekeket a kocsiba, akik amíg Dorkával megírattam a levelet Adammel játszottak. Mikor az utolsó mondat végére is pont került mérhetetlen öröm töltött el és a kurva hátába nyomva a pisztolyt kiáltottam Adamnek, hogy indulunk. 

~Harry

Idegesen ácsorogtam az oltár előtt és Dorkát hívogattam. 
-Nem tudom elhinni, hogy az esküvőnkre nem ér ide időben!- füstölögtem Cinti és Zayn, alias a tanúink felé fordulva.
- Nyugtasd le magad Fürtöske, biztos megvan rá az oka!- simított végig mosolyogva kezemen Cinti, majd Zayn felé fordulva szűzies csókot lehelt ajkára. Igen, teljesen megnyugtatott, hogy az esküvőmön, amiről a menyasszonyom elkésett a tanúim az oltárnál mellettem állva elégítik ki olthatatlan szerelmi vágyaikat. Újult erővel álltam neki Dorkát hívogatni, aztán rászálltam a sofőrre, a cégre amitől a limuzint béreltük, majd végső elkeseredésemben intettem a zenekarnak, hogy szórakoztassák még egy kicsit a vendégsereget. 
Úgy húsz perc késés és egy csomó kitépett hajszál után végre befutott a limuzin. Ám nem éppen azokkal az utasokkal, akikre számítottam. Lizát maga után rángatva Will rohant végig a padsorok között kezében egy levelet lengetve, amit végül a kezembe nyomott azzal a felkiáltással, hogy a mami azt mondta mindenképpen adja oda nekem. Félve, és a legrosszabbakat sejtve téptem fel a borítékot, majd ott, mindenki szeme láttára, teljes esküvői szerelésemben az oltárra huppantam. 

*Harry!
Sajnálom, hogy ezt így és most kell közölnöm veled, de reggel az ágyból kikelve és megkezdve az öltözködést rájöttem, hogy elég volt. Elég volt belőled, a gyerekekből és ebből az egész szarságból, ami kettőnk kapcsolatából fakad. Az enyémek voltak az első évek a gyerekekből és ennyi elég is volt belőlük. Gyűlölöm őket, azt, hogy tönkretették az életemet és azt, hogy tőled származnak. Gyűlöllek téged is, amiért 18 évesen felcsináltál, tönkretetted a fiatalságom és ezzel együtt az egész életem. Gyűlölöm azt, hogy Dóri meghalt, mert akkor nem lett volna ez az egész baromság. De így történt és nekem elegem lett. Vállald mostmár te a gyerekek fölötti felelősséget, és szépen kérlek, még így utoljára SOHA  többé ne keress. Se engem, se a szüleim, vagy akár a ruháim. 
Utoljára csókoltatlak, Dorka*

-NEEEEEEM!- szakadt ki belőlem a tehetetlen ordítás, majd zokogva adtam Cinti és Zayn kezébe a borítékot. 


2013. április 12., péntek

Blogverseny. :)

Sziiasztok újra. :D Most nem új fejezettel jelentkezem (talán ma :D) Deviszont... jelentkeztem egy blogversenyre. Here meg lehet tekinteni ;) 

2013. április 8., hétfő

21. Fejezet :)

14 101... Ez azért úgy odavág.... Hihetetlenek vagytok, mikor nekiláttam eszembe sem jutott, hogy valaha is ennyi megtekintésem lesz! Nem tudom, szerintem nálatok jobb olvasókat író nem kívánhat magának. Most, hogy látom, mennyien várjátok az új részt próbálom minél hamarabb hozni, bár nem mindig könnyű! :)

~Huszonegy



~Az esküvő előtt egy nappal

Már minden el volt rendezve. A ruhám bekészítve lógott a fogasról. Harrytől pedig egy új házat kaptam az esküvőnkre. Fura dolog, de ő ezt így gondolta. A kulcs ott lógott a fogason már napok óta, de azt még nem tudtam, hogy melyik házat nyitja. Bell kissé izgatott, szomorú volt, de ugyanakkor örült is annak, hogy elköltöztünk. A plafonra nézve apró repedéseket pillantottam meg, és magával ragadott a múlt. 

-Hé Dorka, az a repedés kezd egyre hosszabb lenni nem gondolod?- kérdezte Dóri. 

- De igen. De miért gondolkozol ilyeneken? Inkább menjünk és sétáltassuk meg Mogyit te filozófus..- nevettem rá vidáman, majd felrángattam a székről és a kert felé kezdtem terelni.

A kezemet szorongatta, és fal fehéren állt az ajtó előtt.

- Héé minden rendben lesz, és egyébként is. Mi mindig itt leszünk egymásnak, és ennyi a lényeg!- szavaimtól kissé megnyugodva nyitottunk be új életünk kapujába. Összeszokott osztály zsivaja fogadott minket, mi pedig megszeppenve figyeltük ahogy egy ping-pong labda repül felé. Csak gyors reflexeimnek volt köszönhető, hogy még idejében elkaptam a fejéhez közelítő játékot. 

~Harry


Arra léptem be az ajtón, hogy Dorka az asztalra hajtott fejjel zokog. Már megint. A cipőm ledobva odasiettem hozzá, majd a vállát kezdtem rázogatni.

- Szivem itt vagyok, semmi baj!
Szipogva emelte fel fejét, majd kerek szemeivel lélekig hatóan nézett rám. 
-Hiányzik.. Én úgy sajnálom, de nem tudom elfelejteni- sírt már a karomba omolva, majd amennyire csak tudta összekapta magát és a fürdőszoba felé indult. Halk léptekkel követtem, majd a fürdőszobaajtónak támaszkodva vártam, hogy nagyjából eltüntesse kirohanása nyomait.
- Jobban vagy már?- mosolyogtam rá kedvesen, majd újra magamhoz húztam és szőke loboncába túrva csókoltam meg. Eleinte csókja kétségbeesett, kapaszkodó volt, aztán fokozatosan lenyugodott, és lágyan édesen derítette fel számat. Pár perc múlva levegő hiányában toltam el magamtól, majd mosolyogva a kanapéhoz húztam és a TV-t bekapcsolva hajtottam fejét az ölébe.

~Melody


Egy nap. Egy nap volt hátra és vége beteljesülhetett, amit már azóta terveztem, hogy az a kis kurva elszedte tőlem Hazzát. Már minden készen állt, Adam tudta a dolgát, a kis kurva meg mit sem sejtve készülődött a tökéletesnek szánt esküvője. Oh ha tudta volna, hogy mi lesz esküvő helyett.

- Melody bébi megjöttem!- kiáltott be Adam, de nem mentem oda. 
- Melody, gyere!- ordította egyre erőszakosabban, én pedig csak ültem, és arra gondoltam, hogy holnaptól nem irányíthat többé. Ő is ugyanúgy bűnös lesz.

~Cinti


A gyerekek velem töltötték az egész napot. Ugyan Harryék nem terveztek legénybúcsút, és leánybúcsút sem,  de gondoltam, hogy szeretnék utoljára kettesben tölteni az estéjüket, még így, jegyesekként. Furcsa volt belegondolni, hogy Dorci milyen gyorsan nőtt fel. Bár ha belegondolok ő talán soha nem is volt gyerek. Mindig is úgy lehetett vele beszélgetni, mint egy felnőttek, míg a többiek azt sem tudták eldönteni, hogy milyen fagyit egyenek addig ő mindig is tudta mit akar kezdeni az életével. Ugyan ez nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte, de vállalta tettei következményeit, és élte azt az élete, amit a sors szánt neki. Hiszen mit is tehetett volna mást? Az, hogy alig 19 évesen az ember nyakába huppan egy gyerek talán áldás, talán átok, de ő áldáskén élte meg. És talán ez volt az, ami mindig is hajtotta őt előre. Az életben való hite és a pozitív életfelfogása. Enélkül a sok bukás és pofon után talán már elfáradt volna. Elment volna a küzdeni vágyása. De nem, ő minden esés után felállt, és büszkén nézett szembe az őt alázni vágyó emberekkel.






2013. április 6., szombat

20. Fejezet. :)

Sziasztok újra! :) Ebben a részben kicsit bepillanthást nyerhettek Melody, de valamilyen szinten Cinti és dorka múltjába is. A következőt hozom, amint tudom, a véleményeteket ne tratsátok vissza! ;) 
ui.: A képen tényleg Cinti van. :D

~Húsz



~Dorka

Kezdtem kapuzárási pánikot kapni a közelgő esküvőtől. Komolyan mondom, még szegény édes Nutellámról is elfelejtettem kérdezni Harryt, aki végül felvilágosított, hogy a pici Cintinél húzta meg magát. Igen, végülis ez várható volt, Nut hozzá kötődött rajtam kívül a legjobban, én meg akkor már nem akartam visszavenni. Elég megnevelni két gyereket, nemhogy még egy kutya is. Ma Cintivel terveztük, hogy elmegyünk lovagolni egyet. Tíz óra körül érhettünk oda a lovardába, az edző, Kitty kedvesen fogadott minket, kifaggatott a tapasztalatainktól majd két csodálatos lovat adott alánk. Én egy pej, lámpással rendelkező, viszonylag menős pacit kaptam, míg Cintinek jegytelen, de ugyanúgy egy pej, temperamentumos ló jutott. Ugyan már rég ültem lovon, de úgy éreztem, mintha egy perc sem telt volna el. Csodálatos volt, nagy volt az összhang közöttünk, és a bemelegítés után következő akadályok mindegyikét szépen vettük, pont mint Nővérkémék.

- Tudjátok többször is jöhetnétek, rég nem volt már dolgom két ennyire jó lovassal!- mosolygott ránk Kitty az edzés végén, majd udvariasan elköszöntünk, és paciilattal telve indultunk haza.

- Hmm.. Szerintem is megismételhetnénk. Hiányzik a lótartás, hiányoznak Dudiék- kacsintott rám Cinti, lovainkra célozva, akik szép, hosszú és szeretettel teli évek után hagytak itt minket.
- Igen. Fanny örökké az első lovam marad, és mindig emlékezni fogok rá- mosolyogtam vissza keserédesen miközben beálltam a parkolóba. 

~Harry


A gyerekek tündériek voltak abban a pár órában, amíg Dorciék lovagolni voltak, bár nem tudom mi lenne velem nélküle. Kettő óra körül csöngetésre kaptam fel a fejem, majd rohantam ajtót nyitni menyasszonyomnak, és a 'sógoromnak'. Hihetetlenül erős a barátság közöttük, de amikor azt mondjuk rájuk, hogy legjobb barátok mindig csak felhördülnek és közlik, hogy ők nem legjobb barátok. Ők testvérek. Mi ezt bizonyára nem érthetjük, főleg, hogy meg sem próbálták megmagyarázni. 

- Szia édes- hajoltam hozzá egy puszira, amikor megcsapott az istálló szag.
- Mivan Hazza csak nem büdösnek tartasz?- húzta fel nevetve a szemöldökét, majd csak azért is magához húzott egy hosszú ölelésre, amit én természetesen nem bántam. Akár pókhálót is aggathat magára nekem úgyis gyönyörű lesz. 
- Ugyan Kicsilány, nekem mindenhogyan tökéletes vagy.
- Jólvan, azért csak elmegyek megfürdeni, nehogy már az esküvő előtt megundorodjon tőlem a férjem- kacsintott rám csábosan már a fürdőszoba felé sétálva. 
- Szia Fürtöske- vigyorgott rám Cinti, mire őt is megöleltem és a nappaliba vezettem. 
A gyerekek azonnal rácuppantak keresztanyjukra, egyszerűen imádták őt. Nem mintha ezen csodálkozni kéne, Bell és Ő is úgy viselkedtek az Ikrekkel, mintha a saját gyerekeik lettek volna. 

~Melody


Kezd elegem lenni Adamből, de a tervem megvalósításához szükségem, van rá. Ő meg természetesen várja az ellenszolgáltatásokat, de Istenem rá vagyok szorulva, és egyébként is nem csinálja olyan rosszul a dolgát. Az árvaházban mondjuk nekem is sikerült tapasztalatot szereznem. Aztán az elvonón is. Csináltad amit a nagyobbak és menőbbek elvártak tőled, vagy halott voltál. Minden értelemben. A kedves nővérek és megértő, testvérnek nevezhető társak az árvaházról csak ócska mesék. A gyerekek kegyetlenek, és ha alul maradsz... Megszoksz vagy meghalsz rendszer van. Az a lehetőség nem áll fel, hogy megszöksz. Ez a játszma soha nem volt igazságos. 


- Melody bébi megjöttem!- ordított Adam az ajtóból mire nekem természetesen rohanni kellet, hogy segítsek elpakolni a bevásárolt cuccokat. Rizsázott valami unalmas, munkahelyi dologgal, majd rátért a lényegre, és anyaggal kínált. Én örömmel elfogadtam, majd az első szippantások után nem volt megállás.... 


~Adam


Az éjjel történéseiből semmire nem emlékeztem, csak annyira, hogy a szobában szana-szét dobált ruhadarabok hevertek és Melody összekucorodva aludt mellettem. Ilyenkor álmában olyan békés volt. Kijött belőle a gyerek, aki sohasem élhetett igazán. Kicsit talán sajnáltam a gyerekkoráért, de az, ami utána következett az már csak az ő hibája volt. Ebbe a helyzetbe is saját maga sodorta bele magát, ezért egy cseppnyi bűntudatot sem éreztem. Ráadásul szerintem ő is élvezte. Tulajdonképpen én tartom el, azért cserébe, hogy néha hagyja magát irányítani. Melyik olyan múlttal rendelkező ember ne menne be egy ilyen ajánlatba mint ez?

2013. április 2., kedd

19. Fejezet :)

Kicsit rövid, de csak azért, hogy kapjatok :P Jó olvasást, amint tudom hozom a kövit ;)

~Tizenkilenc



~2 hét múlva, Hazza

Kitűztük az esküvő időpontját. Március huszadika, azaz pont két hét van még addig. Dorka túl korainak tartotta, azt állította, hogy nem lesz ideje ruhát venni, és megszervezni az egészet. Én ezt elintéztem annyival, hogy felfogadtam London legjobb esküvőtervezőjét, őt pedig elküldtem a stylistommal ruhát venni. Azért kell a lehető leggyorsabban és legcsendesebben szervezni, hogy legyen békénk a rajongóktól. Minden a lehető legnagyobb titokban zajlik, senki akinek nem kell még csak nem is sejt semmit. Csak pár barátunk és a családunk lesz jelen, hiszen ők a legfontosabbak. Természetesen már össze is költöztünk, egyelőre náluk dekkolunk az albérletben, hiszen a Directioner házban túl nagy a nyüzsi, de már keressük a házat ami legjobban megfelelne az elvárásainknak.
- Apuu- gondolkozásomból Will rántott ki, miközben a pólómat rángatta.
- Mondjad pöttöm- mosolyogtam gyönyörű mélykék szemeibe, melyeket az anyjától örökölt. A haja és a beszédsítlusa az enyém, de minden más tiszta Dorci. 
- Éhes vagyook
- És mit szeretnél enni?- kérdeztem a konyha felé sétálva.
- Joghujtot!-az utóbbi két hétben már egész szépen kinőtte a pöszézést, de az r betű még nem tökéletes. De hiszen még bőven ráér. Kivettem egy banánost joghurtot  beletettem a kék kiskanalát, majd miután beleültettem az etetőszékbe odaadtam neki. 
Hirtelen Dorka lépett a szobába és mosolyogva jött oda hozzám egy puszira. Még pizsi volt rajta, mióta felmondott nem siet sehova, a gyerekeket végtére is csak 9 körül kell vinni a bölcsibe és még csak fél nyolc volt. 
- Finom a joghurt?- hajolt oda Willhez és sietve letörölt egy pár cseppet ami már kezdett volna lefolyni az állacskáján.
- Ma csajos programot tartunk Cintivel, ugye el tudsz menni a gyerekekért?- kérdezte átkarolva a derekamat.
- Persze, de olyan nyolc körülre vissza kéne jönnöd, mert kilenckor interjúm lesz...- válaszoltam mielőtt belepusziltam volna a hajába. Ő csak csendesen bólogatott, majd elvonult készülődni. 

~Melody


Végre kint vagyok. A szabadság érzése a legjobb érzés. Most éppen Adamnél dekkolok egy patkánylyukban, de még mindig jobb, mintha a híd alatt laknék. Meg van az esküvő időpontja, azaz az eseményé is. Adam éppen kokózik, miközben én ezt a szarságot vezetem. A bagolynő, azaz a pszihológusom azt mondta, ez segíteni fog.... Majd meglátjuk, egyelőre annyiban jó, hogy később visszalapozva elolvashatom az esemény részleteit... Nos 'kedves' naplóm vagy mi a szar most megyek és én is szívok ebből az állítólagos csodából. Majd jövök... Talán.


~Adam


Melody talán nem teljesen komplett, de jó csaj, és megfizette azt hogy itt dekkolhatott. Ugyan nem pénzben, de legalább megspórolt nekem egy utat a sarokig. Bár nem tetszett, hogy rákapott az anyagomra, de olyankor mindig jobb volt. Folyton valami eseményről beszélt, amit március huszadikán akart végrehajtani. Azt hajtogatta, hogy nekem is mekkora szerepem lesz ebben az egészben. Fogalmam sem volt arról, hogy mit tervezhet, de nem is érdekelt akkor és ott. 

Elmélkedésemből Ő rántott ki ahogy nekiállt szívogatni a nyakamat. Eszméletlen jól csinálta amit csinált, ugyanis azonnal beindultam és a hálóba rángattam. 

~Cinti


A csajos nap fantasztikus volt. Sikerült időpontot kérnünk London legmenőbb fodrászától, aki Dorka haját csinálja majd az esküvőn. Néztünk továbbá cipőt is a ruhához, és végül kezdett minden összeállni. Megvolt a helyszín, a díszlet, a hely, ahonnan az ételeket rendeltük, a ruha. Nyolc körül indultunk haza, Hazzának interjúra kellett mennie, úgyhogy a gyerekek fürdetése és vacsoráztatása ránk maradt. Na meg az éjszaka is, amit végigbeszélgettünk. Reggel arra ébredtünk, hogy valaki elrántja a függönyt. Hát igen, kicsi Will megtanult kimászni az ágyikóból.

2013. április 1., hétfő

Facebook csoport. :)

Szóval beszéltünk róla, hogy akkor csinálunk egy csoportot, ahol tudunk beszélni, meg minden. :) link: na ez lett az. Csatlakozzatok minél többen, zárt, de mindenkit visszaigazolok. :) Lehet bármit csinálni, az sem baj, ha nem kötődik a bloghoz, csak legyen egy kis közösségünk ha már ennyien vagyunk! :D

Ma még lehet hogy lesz rész, de nem ígérek semmit. xx

18. Fejezet. :)

Új szereplő, akinek a későbbiekben jelentős szerepe lesz a történet lefolyásában. Egyelőre elég róla annyi amennyi itt lesz, idővel minden kiderül. (; Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk egy facebookos csoportot, ahol tudnánk beszélgetni, meg minden, hiszen már 12469 oldalmegjelenítés van... :D Szóval 3 komi amiben ezt támogatjátok és megcsinálom... Na nem szaporítom a szót, jó olvasást, és köszönök mindent! xx

~Tizennyolc



~Liza

Mikor hazaértünk Bell gyorsan megfürdetett minket és ágybadugott. Nem értettem, hogy miért lehetünk a mamival, és a papival, hiszen még csak most találkoztunk, de Bell azt mondta, hogy most a maminak kell vele lennie. A mami szobája a miénk mellett van és néha hallottam hangokat, de nem értettem őket. Mondták, hogy Liza és Will és még sok sok nevet, de gyorsan elaludtam. Meg egyébként is, a mami azt mondta, hogy hallgatózni nem szép dolog. 

~Dorka


Az egész éjszakát végigbeszélgettük. Na jó, majdnem az egészet. Amíg ezen gondolkoztam ő elkezdett forgolódni, és lassan felnyitotta rikító zöld szemét. 

- Jó reggelt bébi- szólt rekedtes hangon.
- Szia- suttogtam halkan, majd odahajoltam egy hosszú csókra.- Meg kéne nézni a gyerekeket, aztán meg indulnom kell dolgozni- mosolyogtam rá szomorkásan miközben megállítottam vándorló kezét. 
- Héé nem kell többé bejárnod dolgozni, és a kicsikkel is itthon maradhatsz!
- Harry... Én nem tudom. Eddig is meg voltunk egyedül Ezután sem szeretném rádzúdítani az összes problémámat. 
- Dorka.. Nemsokára összeházasodunk. Van két gyerekünk, akiket eddig csak te neveltél. Éppen itt az ideje, hogy egy kicsit hagyd, hogy segítsek. Ma szépen elmegyünk a munkahelyedre és felmondasz rendben?- mosolygott rám kedvesen, szemeiből sütött az aggódás és a törődés.
- Rendben..- ráztam a fejem beletörődően majd a picik szobája felé vettem az irányt. 
Will édesen aludt, Liza pedig csendben ücsörgött és testvérét figyelte.
- Anyu! A papi akkor most már örökre velünk marad?- kérdezte mikor meglátta, hogy beléptem a szobába.
- Igen Édesem, azt hiszem- kaptam ki a kiságyból és a nappaliba vittem. Hazza csodálattal nézte amint beültettem Lizust az etetőszékbe és kiraktam elé a reggelit. 
- Megeszed egyedül?- adtam a kezébe a kanalat, mire ő nagy bólogatással válaszolt és már kezdte is magába tömni. 
-Lehuppantam Fürtöske mellé a kanapéra, és a vállára döntöttem fejem. 
- És mit csinálunk ma, ha a gyerekek és Bell sem lesznek itthon?- kérdezte a szemöldökét húzogatva.
- Az előbb még nem úgy volt, hogy felmondok, Mr. Telhetetlen?- mosolyogtam rá gunyorosan majd látva bociszemeit odahajoltam egy rövidebb puszira. A gyerekek előtt azért mégiscsak szolidan. 
Lassan összeszedelőzködtünk és elindultunk a bölcsibe. Attól függetlenül, hogy úgy tűnik most nem fogok dolgozni továbbra is szeretném, hogy a picik bölcsödébe járjanak, könnyebb lesz nekik szocializálódni a későbbiekben. Ezt a rövid kocsiút alatt le is vezettem Harrynek, aki megértően bólintott. Mert volna mást mondani...A parkolóba érve Liza és Will egyszerre kezdtek bömbölni, hogy ők márpedig a papival szeretnének maradni, ezért vagy fél órát könyörögtünk nekik, hogy legyenek szívesek kedvesen mosolyogva odamenni a kis barátaikhoz. Ezt természetesen vagy harminc riporter nézte végig, és jegyezte le minden egyes szavunkat. Ha eddig esetleg nem tudta a világ, hogy gyerekünk van mostmár minek is titkolni.... Hát persze, hogy befelé miközben minden egyes mozdulatom le lett kamerázva taknyoltam egy művészit. De tényleg, én néha már nem értem magam. Ez a full egyenes talaj, lapos sarkú cipő, buckamentes aszfalt összeállításból általában nem esések szoktak következni, de semmi gond, én vagyok én, te meg te, ki a béna? Én. Hazza röhögve rángatott fel a földről, majd hogy még véletlenül se váltsak vissza eredeti arcszínemre megjegyezte, hogy legközelebb beburkol hungarocellel. Mivel természetesen ezt hangosan mondta, és mivel természetesen egy rakat mikrofon volt az orrunk elé dugva természetesen az egész világ rajtam fog röhögni elég rövid időn belül... Mi is lehetne természetesebb?

~Cinti


Nagyon örülök, hogy Dorcinak megint sínen van az élete. Megérdemli, hogy boldog legyen, a sors folyamatosan csak püföli, rá fér már egy kis boldogság. Éppen a TV előtt ültünk Zaynnel mikor beugrott a következő hír: 'Harry Styles talán nem véletlenül jegyezte el visszakapott barátnőjét. Legmegbízhatóbb forrásaink szerint két egykorú gyerekkel és Dorkával együtt látták ma, amiben persze nem is lenne semmi érdekes. Csakhogy a két egyébkén tündéri csöppség papinak és maminak szólították az említett szülőket(?). Egy elég érdekes videót is kaptunk... Dorka, úgy látjuk nem vagy teljesen a lábaid működésével..'

A videót látva elmosolyodtam. Ez annyira stimmel Docimra. Képes a saját lábában elbotlani... Talán még össze sem kell érniük.

~Melody


Már mindent elterveztem. Alig várom, hogy megkapjam az időpontot. Holnap úgyis kiszabadulok ebből a szarságból, és újra szabad leszek. Harry akkor is az enyém lesz, ha megpusztulok. Az a kis kurva nem veheti őt el tőlem, én sokkal szebb és jobb vagyok nála. Szóval kedves naplóm, most hogy az utolsó oldaladra értem egy új napló kezdődik, egy új élettel együtt.