~Huszonöt
A néma fohász segíteni látszott, ugyanis az ajtó minden akadály nélkül kinyílt. Körül sem néztem, csupán elindultam, amilyen nesztelenül csak tudtam. A házban félhomály uralkodott, majd mikor megtaláltam a bejárati ajtót halk nevetés hangzódott.
-Édeseem. Komolyan azt hited, hogy ez ilyen egyszerű lesz?- hallottam a nő hangját.
Kétségbeesetten próbáltam lenyomni a kilincset, ám az nem engedett. Kulcszörgés hallatszódott mögülem, majd a zaj egyre hangosabb lett, ahogy ő közeledett.
- Ezt keresed?- kérdezte megvetéssel és undorral a hangjában. Talán ha nekiugranék...-kezdtem el gondolkozni, ám mintha olvasott volna a fejemben újra felnevetett.
- Ha ezt akarod, csak ide kell jönnöd. De ha idejössz sajnos használnom kell ezt- lengette meg maga előtt a fegyvert.
Csak szótlanul álltam és néztem rá. Szemöldökét felvonva kezdett el terelni a pince felé.
-Adam! Mekkora egy szerencsétlen nyomorék vagy, még ezt sem lehet rádbízni?- vonta kérdőre ordítva, majd elém állva behajított 'szobámba' és Adamat kirángatta onnan..
~Harry
-Édesem azt nem úgy kell!- hallottam Cinti hangját a földszintről. Szinte teljesen átvette a gyerekek nevelését, ami tudom, hogy nem helyes, de nekem egyszerűen nincs hozzá energiám. Csak rosszabb lenne nekik, ha látnák, milyen vagyok valójában.
- Hé Sziszi leléptem, majd jövök!- kiáltottam neki az ajtó felé menet, mire egy csúnya pillantás volt a válasza /hozzáteszem jogosan../
- Apuu és tőlem el sem köszönsz?- visította Liza, mialatt a karjaimba rohant.
- Én iis!- jött utána természetesen Will is, amiből egy hatalmas, családi ölelkezés lett. Édes Istenem, bár Dorka is velünk lehetett volna..
Úgy a harmadik felesemnél tarthattam, mikor egy szépen manikűrözött női kéz érintette meg alkaromat.
- Szia édes... Szabad vagy?
-Én...-egy pillanatra megakadtam, majd az alkohol hatására folytattam- igen, teljesen szabad vagyok.-kacsintottam csábosan, majd egy hirtelen mozdulattal ölembe rántottam.
Halk vihogással nyugtázta, miközben rám emelte tekintetét.
- Mit iszunk édes?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Rád bízom magam.
Pár pillanat múlva le is szólított egy pincért, aki kiszolgált minket. Nem tudom, hogy mit rendelt, de ütős volt, és hamar lecsúszott.. Ahogy a második, a harmadik, majd a negyedik alkalommal is. A végére már teljesen részeg voltam és gátlások nélkül kezdtem nyakát harapdálni. Addig addig mocorgott ölelben ülve, míg nem sikerült teljesen felizgatnia.
- Hát ezt akartad cica? Akkor most gyere!-ragadtam meg a kezét, majd sötétített autóm felé kezdtem húzni..
Remélem tetszett, és bocsi a késésért! :$ 4 komi és kövi! :))
xx Dorka
DE SZUPER RÉSZ LETT!!SZERINTEM A VÉGÉN MIKOR HARRY BERÚGOTT AZ SZERINTEM MELODY VOLT!???
VálaszTörléseBBŐL KÍVÁNCSI VAGYOK MI FOG LENNI!!éS:KÖVITTTT!!! :)
Édes vagy. :DD és lakat a számon :$$ ha választ akarsz írj fb- n priviben de itt pszt.;))
VálaszTörlésáá sejtem ki ez a csaj.. de nagyon jó lett mint mindig *-*
VálaszTörlésÚgy nézem túl átlátszó vagyok... :D köszi, sietek. ;)
TörlésGyorsan a kövit!! Nagyon izgiii*.*
VálaszTörléssietek.:$$
Törlésizgiiii siess a kövivel :3 imádom
VálaszTörlésköszi sietek :$*.*
VálaszTörlésKööviiit:DD
VálaszTörlésma jön már tényleg. :$ már meg is írtam csak még nincs begépelve :D
TörlésSzia! Vár rád valami a blogunkon! :) http://www.bedramatic-vampire1d.blogspot.hu/p/dijaink.html
VálaszTörlésszia!:) köszi, amint gépről leszek kirakom!:)
TörlésElőször is ez egy baromi jó blog (az egyik kedvencem), másodszor tök jó a rész (mint a többi) és harmadszor a verseny eredményét mikorra lehet megtudni?
VálaszTörlésUI: Siess a kövivel, már tűkön ülve várom.