28. Fejezet :)

~Huszonhat

~Cinti

A nagy esküvői készülődés miatt Melody nem ment a titkos helyre. Így hát mentem helyette én... 
A kapu elé érve kipattantam az autóból, és még egy utolsó ellenőrzést téve felhívtam Harryt. 
-Hali Styles! Mel melletted-van?- kérdeztem közönyt színlelve, pedig már alig bírtam magammal. 
-Sziszii- nevetett bele a telefonba.- nem, éppen bújkál előlem, azt mondta, nem láthatom a ruhájában..
Magamban elsuttogtam egy halk miatyánkot, majd sietve elköszönve bemásztam a kapun. 
Zaj sehonnan sem hallatszott, így viszonylag megynyugodva lépkedtem a házhoz. Abban ugyan nem voltam biztos, hogy mit kezedk majd magammal ha a pasi megjelenik, és a pisztolyával fenyegetőzik, de azért voltak halvány elképzeléseim... Ezek között szerepelt például a futás, a könyörgés, és az, hogy fogyatékosnak tettetem magam. Szerencsére erre nem került sor, legalábbis addig nem, amíg oda nem értem az épülethez...

Az órámra pillantva rájöttem, hogy Hatzza esküvőjééig már csak pár óra volt hátra, így ha jól sejtettem, amit sejtettem sietnem kellett.
Az ajtó legnyagyobb csodálkozásomra már első próbálkozásra kinyílt, s én minden további nélkül beléphettem rajta. Körülnézve megállapítottam, hogy a ház teljesen átlagos. Mégis tudtam, éreztem, hogy kell lennie valaminek... 
Így keresni kezdetem valami apró furcsaságot, valamit, ami elüt a környezetétől. Szerencsémre nem kellett sokáig vesztegetnem az időt, szinte azonnal megpillantottam a félrecsúszott szőnyeg alól kikandikáló csapóajtót. Mellé léptem, s minden bátorságomat összeszedve, felkészítve magamat a legrosszabbra felrántottam.
Mint később rájöttem azért volt olyan óriási mázlim, hogy nem volt bezárva, mert az ajtó másik oldalán csak egy egyszerű gomb volt kilincs helyett. 
Ha addig a percig valaha is azt hittem, hogy ért már meglepetés, hát akkor rájöhettem, hogy tévedtem. 

A nyirkos, hideg levegőjű szobában félhomály uralkodott, szinte hallottam egyre gyorsuló szívverésem. A szívverésem, és azon kívül még valaki akadozó lélegzetvételeit. Aki ha jóé tippeltem nem lehetett más, mint..
-Édes Istenem, csak álmodom!- Dorka szinte repült, hogy karjaimba vethesse magát, miközben vigasztalhatatlanul zokogott. 
-Nem kicsim, nem, álmodsz.. Ez a színtiszta valóság...
-Ooh édeseim, milyen örömteli egymásratalálás- pillantottam meg a pasit az ajtó mellett állva. -Milyen kár, hogy ez az ajtó csak az egyik oldalról nyitódik, nem?- kérdezte gúnyosan fröcsögve a szavakat. 
Dorka rémülten rándult össze karjaimban, zokogása egészen szívem mélyéig hatolt. 
-Hogy hívnak?- kérdeztem, s hangom a helyzethez képest csodálatosan magabiztos volt. 
-Adam... Te pedig gondolom Cinti vagy..- válaszolta készségesen, de az ajtótól azért nem lépett el. Pedig ha csak egy kicsit is ki tudtam volna billenteni határozottságából.. 
-Mondd Adam! Miért jó ez neked? Hiszen Melody csak kihasznál- húztam az időnket ameddig csak lehetett. 
-Mi?! Ho-honnan tudod?- kezdett el kérdezősködni hugicám, ám én egy finom, ám ugyanakkor sokat sejtető szorítással fojtottam belé további kérdéseit. 
-Melody a társam... Ő...ő túl sokmindent tud rólam- magabiztossága mintha egy pillanatra meginogni látszott volna. Tudtam, hogy nekem most kell cselekednem, különben nem lesz több esélyünk.... 

Most 10 napig el kell tűnnöm nyuszikák..... Aztán jövök a záró fejezetekkel... :'( Addig is puszi, és ha meglenne a 30 feliratkozó... én lennék a világ legboldogabb embere így a sztori végére!♥