21. Fejezet :)

14 101... Ez azért úgy odavág.... Hihetetlenek vagytok, mikor nekiláttam eszembe sem jutott, hogy valaha is ennyi megtekintésem lesz! Nem tudom, szerintem nálatok jobb olvasókat író nem kívánhat magának. Most, hogy látom, mennyien várjátok az új részt próbálom minél hamarabb hozni, bár nem mindig könnyű! :)

~Huszonegy

~Az esküvő előtt egy nappal

Már minden el volt rendezve. A ruhám bekészítve lógott a fogasról. Harrytől pedig egy új házat kaptam az esküvőnkre. Fura dolog, de ő ezt így gondolta. A kulcs ott lógott a fogason már napok óta, de azt még nem tudtam, hogy melyik házat nyitja. Bell kissé izgatott, szomorú volt, de ugyanakkor örült is annak, hogy elköltöztünk. A plafonra nézve apró repedéseket pillantottam meg, és magával ragadott a múlt. 

-Hé Dorka, az a repedés kezd egyre hosszabb lenni nem gondolod?- kérdezte Dóri. 
- De igen. De miért gondolkozol ilyeneken? Inkább menjünk és sétáltassuk meg Mogyit te filozófus..- nevettem rá vidáman, majd felrángattam a székről és a kert felé kezdtem terelni.

A kezemet szorongatta, és fal fehéren állt az ajtó előtt.
- Héé minden rendben lesz, és egyébként is. Mi mindig itt leszünk egymásnak, és ennyi a lényeg!- szavaimtól kissé megnyugodva nyitottunk be új életünk kapujába. Összeszokott osztály zsivaja fogadott minket, mi pedig megszeppenve figyeltük ahogy egy ping-pong labda repül felé. Csak gyors reflexeimnek volt köszönhető, hogy még idejében elkaptam a fejéhez közelítő játékot. 

~Harry

Arra léptem be az ajtón, hogy Dorka az asztalra hajtott fejjel zokog. Már megint. A cipőm ledobva odasiettem hozzá, majd a vállát kezdtem rázogatni.
- Szivem itt vagyok, semmi baj!
Szipogva emelte fel fejét, majd kerek szemeivel lélekig hatóan nézett rám. 
-Hiányzik.. Én úgy sajnálom, de nem tudom elfelejteni- sírt már a karomba omolva, majd amennyire csak tudta összekapta magát és a fürdőszoba felé indult. Halk léptekkel követtem, majd a fürdőszobaajtónak támaszkodva vártam, hogy nagyjából eltüntesse kirohanása nyomait.
- Jobban vagy már?- mosolyogtam rá kedvesen, majd újra magamhoz húztam és szőke loboncába túrva csókoltam meg. Eleinte csókja kétségbeesett, kapaszkodó volt, aztán fokozatosan lenyugodott, és lágyan édesen derítette fel számat. Pár perc múlva levegő hiányában toltam el magamtól, majd mosolyogva a kanapéhoz húztam és a TV-t bekapcsolva hajtottam fejét az ölébe.

~Melody

Egy nap. Egy nap volt hátra és vége beteljesülhetett, amit már azóta terveztem, hogy az a kis kurva elszedte tőlem Hazzát. Már minden készen állt, Adam tudta a dolgát, a kis kurva meg mit sem sejtve készülődött a tökéletesnek szánt esküvője. Oh ha tudta volna, hogy mi lesz esküvő helyett.
- Melody bébi megjöttem!- kiáltott be Adam, de nem mentem oda. 
- Melody, gyere!- ordította egyre erőszakosabban, én pedig csak ültem, és arra gondoltam, hogy holnaptól nem irányíthat többé. Ő is ugyanúgy bűnös lesz.

~Cinti

A gyerekek velem töltötték az egész napot. Ugyan Harryék nem terveztek legénybúcsút, és leánybúcsút sem,  de gondoltam, hogy szeretnék utoljára kettesben tölteni az estéjüket, még így, jegyesekként. Furcsa volt belegondolni, hogy Dorci milyen gyorsan nőtt fel. Bár ha belegondolok ő talán soha nem is volt gyerek. Mindig is úgy lehetett vele beszélgetni, mint egy felnőttek, míg a többiek azt sem tudták eldönteni, hogy milyen fagyit egyenek addig ő mindig is tudta mit akar kezdeni az életével. Ugyan ez nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte, de vállalta tettei következményeit, és élte azt az élete, amit a sors szánt neki. Hiszen mit is tehetett volna mást? Az, hogy alig 19 évesen az ember nyakába huppan egy gyerek talán áldás, talán átok, de ő áldáskén élte meg. És talán ez volt az, ami mindig is hajtotta őt előre. Az életben való hite és a pozitív életfelfogása. Enélkül a sok bukás és pofon után talán már elfáradt volna. Elment volna a küzdeni vágyása. De nem, ő minden esés után felállt, és büszkén nézett szembe az őt alázni vágyó emberekkel.