~Huszonkettő
Az esküvő napja

Hát ide is elérkeztünk. Reggel kilenckor az étkezőasztalnál ültem Lizával és Willel, várva, hogy megérkezzen a limuzin. A gyerekek velem utaztak volna a templomba. VOLNA.... ha minden a terv szerint ment volna. De ez az én életem, miért is lenne benne bármi is akár csak egy picit egyszerű.
~Melody
Negyed tízre értünk a házhoz. Az első amit kiszúrtam a limuzin volt. Észrevétlenül bepattantam, majd a sofőr fejéhez szorítva a fegyvert leadtam az ábrát. Egy puhány kígyó volt, azonnal belement mindenbe amit mondtam neki. Adamet otthagyva nála indultam meg a ház felé. Erősen megkönnyítette a dolgom, hogy Liza éppen az ajtó küszöbén csücsült és egy liliomot gyilkolászott.
-Szia édesem- mosolyogtam rá negédesen.
- Csókolom! Mit szeretne?- kérdezte csillogó szemekkel miközben feltápászkodott és nyújtózkodva nézett a szemembe.
- Ó drágám olyan rég láttalak, hadd ölelgesselek meg egy picikét- vetettem be a mindig jól beváló trükköt, és úgy tettem, mintha már ismertük volna egymást.- Gyere bemegyünk Dorka anyuhoz rendben van?
- Rendben, mami biztos fog neked örülni!- fészkelődött míg meg nem találta számára legkényelmesebb helyet mellkasomon.
- Édesem, mondtam, hogy egy perc és indulunk, miért nem tudtál ott szépen megvárni?- kiáltott Dorka a konyhának tűnő helységből.
- Mami, én ott maradtam volna, de jött ez a néni, és be akart jönni hozzád!- válaszolt neki Liza rám mutatva.
- Oh, hello! Azt hiszem nem éppen a legjobb pillanatban jöttél. Egyébként ki vagy?- kérdezte meglepetten mikor meglátott.
- Oh, én azt hiszem éppen a legjobb időpontban jöttem. Azt majd később megmondom ki vagyok, most inkább szedd össze Willt, ültesd be őket a limuzinba, és gyere szépen velem.- kacsintottam rá, majd úgy helyeztem a fegyvert, hogy épphogycsak, de érintse Liza hátát. A lány száját egy néma ó hagyta el, majd Willt magához rántva jött utánam. Beültettük a gyerekeket a kocsiba, akik amíg Dorkával megírattam a levelet Adammel játszottak. Mikor az utolsó mondat végére is pont került mérhetetlen öröm töltött el és a kurva hátába nyomva a pisztolyt kiáltottam Adamnek, hogy indulunk.
~Harry
Idegesen ácsorogtam az oltár előtt és Dorkát hívogattam.
-Nem tudom elhinni, hogy az esküvőnkre nem ér ide időben!- füstölögtem Cinti és Zayn, alias a tanúink felé fordulva.
- Nyugtasd le magad Fürtöske, biztos megvan rá az oka!- simított végig mosolyogva kezemen Cinti, majd Zayn felé fordulva szűzies csókot lehelt ajkára. Igen, teljesen megnyugtatott, hogy az esküvőmön, amiről a menyasszonyom elkésett a tanúim az oltárnál mellettem állva elégítik ki olthatatlan szerelmi vágyaikat. Újult erővel álltam neki Dorkát hívogatni, aztán rászálltam a sofőrre, a cégre amitől a limuzint béreltük, majd végső elkeseredésemben intettem a zenekarnak, hogy szórakoztassák még egy kicsit a vendégsereget.
Úgy húsz perc késés és egy csomó kitépett hajszál után végre befutott a limuzin. Ám nem éppen azokkal az utasokkal, akikre számítottam. Lizát maga után rángatva Will rohant végig a padsorok között kezében egy levelet lengetve, amit végül a kezembe nyomott azzal a felkiáltással, hogy a mami azt mondta mindenképpen adja oda nekem. Félve, és a legrosszabbakat sejtve téptem fel a borítékot, majd ott, mindenki szeme láttára, teljes esküvői szerelésemben az oltárra huppantam.
*Harry!
Sajnálom, hogy ezt így és most kell közölnöm veled, de reggel az ágyból kikelve és megkezdve az öltözködést rájöttem, hogy elég volt. Elég volt belőled, a gyerekekből és ebből az egész szarságból, ami kettőnk kapcsolatából fakad. Az enyémek voltak az első évek a gyerekekből és ennyi elég is volt belőlük. Gyűlölöm őket, azt, hogy tönkretették az életemet és azt, hogy tőled származnak. Gyűlöllek téged is, amiért 18 évesen felcsináltál, tönkretetted a fiatalságom és ezzel együtt az egész életem. Gyűlölöm azt, hogy Dóri meghalt, mert akkor nem lett volna ez az egész baromság. De így történt és nekem elegem lett. Vállald mostmár te a gyerekek fölötti felelősséget, és szépen kérlek, még így utoljára SOHA többé ne keress. Se engem, se a szüleim, vagy akár a ruháim.
Utoljára csókoltatlak, Dorka*
-NEEEEEEM!- szakadt ki belőlem a tehetetlen ordítás, majd zokogva adtam Cinti és Zayn kezébe a borítékot.

:ooooo imadom...egyszeruen oda vagyok erte <3
VálaszTörlésKöszi :DD<3
TörlésNagyon nagyon jó lett *-* gyorsan a kövit.! ;)
VálaszTörlésKöszi :) sietek.:$$
Törlésgyorsan kovit!!!!
VálaszTörlésSietek. :))
Törlésneeeeeee! Tökre besírtam. Lehet hogy én vagyok az egyetlen de akkoris. Elképesztően jó lett. Wáow. Nagyon siess a következővel <3 imádom. Kurvajó
VálaszTörlésKöszi aranyos vagy. :)<3
Törlés